RÓLUNK ÍRTÁK
Ha a Szinapszist kézbe veszi az olvasó, azt gondolhatná, hogy egy országos periodikumot tart a kezében. Igényes, kiegyensúlyozott tartalma, organizáltsága, a frappáns összefoglalással bevezetett publicisztikák jelzik, hogy itt nem holmi felszínességről, könnyed és bulvár szenzációhajhászásról van szó. Mindez megnyugtatja és reménnyel tölti el az egyetemi oktatót: hallgatóinkban igenis ott rejtőzik, sőt, felszínre tör a szellemi igényesség, az igazi tartalom iránti vágy. Igen, még “él nemzet e hazán”.
Prof. Dr. Kellermayer Miklós
A Szinapszis legújabb számainak elegáns borítója tartalmas, színes cikkeket és tudósításokat rejt magába. Az írások az ÁOK-tól a TF-ig az egyetemi hallgatóság egészét érintő kérdésekről szólnak, amelyekben szinte mindenről szó esik, a kurzusoktól a gólyatáborig, a hallgatói önkormányzat jeles személyiségeitől az egyetemi vezetőkig és oktatókig, a kultúrától a rezidensek gondjaiig. Jelen sorok írója bevallja, hogy nemigen tudja megállni, hogy elejétől végéig át ne böngészne minden számot, és irigykedve gondol arra, hogy a 70-es évek második felében, amikor maga is egyetemi hallgató volt, nem állt rendelkezésére ilyen színvonalas hírforrás a hallgatói életről.
Prof. Dr. Szél Ágoston
Mindig hűséges olvasója voltam a Szinapszisnak. A 2005-ben alapított, politikailag is független lap következetesen képviseli az egyetemi hallgatóság érdekeit és hiteles tájékoztatását. Meggyőződésem, hogy a sokszínű, szakmai és szervezeti kérdéseket egyaránt magas színvonalon érintő sajtóorgánum, az önszerveződésű és alanyi jogú egyetemi polgárok széles körének érdeklődésével találkozik. Hatékonyan segíti ugyanakkor az olyan szellemi termékek megismerését is, amelyek tevékenyen hozzájárulhatnak az új ismeretanyag folyamatos gyarapításához. Elismerést érdemel, hogy konzultatív, és egyidejűleg érdekképviseleti feladatokat is, következetesen felvállal. A szabad információáramlást, véleménynyilvánítást folyamatosan és következetesen biztosítja. Őszinte szívből kívánok a lapnak, szerkesztőinek töretlen alkotókedvet és az olvasóknak a laphoz való hűséget és bizalmat.
Prof. emer. Dr. Sótonyi Péter
Egyetértek a Szerkesztőség indító gondolatával, miszerint a megújult SZINAPSZIS „az egyik legnagyobb lehetőség az Egyetemen tanuló és oktató polgárok találkozására”. Megítélésem szerint magas szinten, alkotó módon kerül kiaknázásra e lehetőség a lapban. Külön öröm számomra, hogy a Szerkesztőség célkitűzései jelentős mértékben egybeesnek a Semmelweis Egyetem Baráti Körének célkitűzéseivel (www.baratikor.sote.hu, „Alapszabály”), jó alkalmakat kínálva termékeny együttműködésre a jövőben is. Meggyőzően jelzik értékes „találkozásainkat” például a VI. évf. 4. szám „Emlékeink nyomában” és „Pályázat” rovatai. Szívesen voltam – több ízben is – felkért munkatársa a lapnak.
Prof. emer. Dr. Monos Emil
a Semmelweis Egyetem Baráti Kör elnöke
Nemrégiben ültem egy tudományos előadáson, ahol az előadó a központi idegrendszerről beszélt. Amikor elhangzott egy bűvös szám, hogy az adott területen körülbelül hány szinapszis lehet, az a kép jutott eszembe, hogy hogyan férhet el ott annyi újság. Ez a történet azt mutatja, hogy az idők folyamán számomra a szinapszis szó első spontán asszociációja a Semmelweis Egyetem hallgatóinak a lapja, nem pedig a neuronok közti kapcsolat. Ennél többet egy brand nem érhet el. Ez egy olyan teljesítmény, amelyre minden terméképítő büszke lehet.
Ehhez szeretnék gratulálni, a további sikerekhez jókedvet és jó egészséget kívánva.
Barátsággal,
Dr. Táncos László











